Dannyblog

  Életem 22. évében nyílt először lehetőségem arra, hogy szemtől-szembe kerüljek a tengerrel. Nagy hatást tett rám, nem olyan mint a filmeken, ez hatalmas. Amikor odaértünk percekig csak farkasszemet néztünk a tengerrel...

  De ne ugorjunk ennyire előre. A történet ott kezdődik, hogy sógorom, Zoli évek óta jár maratoni úszásokra, én pedig évek óta elkísérem. Ezek többnyire magyarországi és szerbiai úszások. Ebben az évben viszont egy ismerős ajánlására a fejébe vette, hogy megnézi magának ezt a tengeri úszást. Így hónapokkal azelőtt már ment a tervezgetés, míg majdnem közbeszólt a műtétem. De már felépültem annyira, hogy autóba mertem ülni ilyen hosszú távra is. Így a csapat készen állt a nyaralással egybekötött maratonra. Zoli; nővérem, Tündi; unokahúgom, Panka; unokanővérem, Zsófi és Én.

  4-én hajnal 2-kor indultunk itthonról Pest és Letenye érintésével, végig autópályán. Akalandos út során egy csúnya defekttel is megharcoltunk, de bírja elvira. Nem úgy, mint a hegyeket. Szegény autó hármasban is csak 40-50-nel tudott felfele kapaszkodni. De a horvát hegyek meg is terhelik az autókat. Vagy két tucat alagúton mentünk át és számtalan viadukton. Olyan az időjárás a hegyekben, hogy az alagút előtt jó idő van; akkor a végén kijössz és köd, meg eső; majd újabb alagút és szikrázó napsütés. Na, egyszercsak dél körül előbukkant a végtelen kékség a hegyek közül. Leírhatatlan annak, aki még nem látta. Innen még vagy kétóra volt az út Porecig.
  Odaérve előkaptuk a nagy angoltudásunkat és egy turisztikai irodában eligazítást kértünk, hogy hol is van a szállásunk, majd úgy egy órás keresgélés után meg is találtuk. Miután bepakoltunk az apartmanba, természetesen lementünk a tengerpartra és megismerkedtem én is és Panka is a tengernek. Első dolgom volt, hogy kipróbáljam, mennyire sós. Hát nagyon, de egy új, csodálatos dolgot ismertem meg így és mivel nem fürödhettem még, mert friss volt a seb, így a "nyalogatás" maradt. :D Esténként mindig az óvárosban sétáltunk és nézegettük a gyönyörű épületeket, kirakatokat, a naplementét és az esti fényeket. Estére mindig hullafáradtak voltunk, de még fel kellett mennünk az emelkedőn az apartmanhoz. A bolti árakhoz csak annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy ők még nem is csatlakoztak az EU-hoz, mégis háromszor annyiba kerül minden, mint nálunk és háromszor is olyan jól keresnek, mint mi. Mindegy, az alapvető dolgokon kívül nem is vettünk semmi mást. A második napon volt az úszás, ahol zoli 5km-t, Zsófi 1,5km-t teljesített. Persze esténként egy kis sörözés még belefért azért. A harmadik nap reggel 8 körül indultunk vissza. A visszaúton már semmi érdekes nem történt. Mao-ra érve Keszthelyen megettünk egy-egy pizzát és délután 5-re értünk haza.

További képek:

Zoli és Én

A sirály (Jonathan)

Az óváros sétánya - itt az első délután a víz kicsapott a sétáló emberekre. Félelmetes ereje volt.